Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A szerda délutáni szintek körül ingadozik a forint árfolyama, az eurót csütörtökön reggel 286,84 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben az előző nap délutáni 286,50 forint után.
Devizapiaci kereskedők elmondták, hogy a szerdán az IMF-tárgyalások megkezdésének lehetőségéről szóló hírt a piac már beárazta, akkor kissé erősödött a forint, további hatása csütörtökön már nem lesz. Varga Mihály tárca nélküli miniszter, IMF-főtárgyaló szerda délután elmondta: Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutalap vezérigazgatója levélben tudatta a magyar kormánnyal és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökével, hogy a jegybanktörvény módosításának parlamenti elfogadása után megkezdődhetnek a hivatalos tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval.
Egyéb, fontosabb magyar hír hiányában a befektetők az uniós csúcsra figyelnek. A forint jegyzését, csakúgy mint a többi régiós valutáét, csütörtökön is a csúcs várható eredményét övező nyilatkozatok, találgatások és spekulációk fogják mozgatni.
A svájci frankot a szerda késő délutáni 238,71 forintot követően csütörtökön kilenc órakor 239,00 forinton jegyezték. A dollár délelőtt 229,52 forintot ért, a szerda délutáni 229,51 forint után, a japán jent 2,8898 forinton jegyezték, 2,8818 forint után.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?