Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Vegyesen mozogtak a New York-i értéktőzsdék vezető indexei a hétfői kereskedés vége előtt körülbelül két órával.
Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,37 százalék veszteségben volt, 12 832,50 ponton állt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,06 százalékos nyereségbe kapaszkodott, 2936,90 pontra emelkedett, az S&P 500-as index mutató viszont 0,18 százalékkal 1359,75 pontra csúszott le.
Az indexek árnyalatnyi erősödéssel kezdték a kereskedést, majd esni kezdtek az ISM-mutató közzététele után, amely azt jelezte, hogy az amerikai feldolgozóipar teljesítménye júniusban 2009 júliusa óta először csökkenti. A piacok azonban ellenállónak mutatkoztak, mert nyomban az a vélemény került előtérbe, hogy a központi bank szerepét betöltő Fed monetáris enyhítéssel lökést fog adni a gazdaságnak.
A New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára hordónként 82,79 dolláron állt, 2,17 dollárral alacsonyabban, mint pénteken. Az északi-tengeri Brent minőség ára 1,65 dollárral 96,15 dollárra esett.
Az arany unciája 1,29 dollárral 1599,40 dollárra drágult az azonnali piacon.
Közép-európai idő szerint nem sokkal 20 óra előtt New Yorkban az euró 1,2578 dolláron állt, 0,7 százalékkal gyengült.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.