Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Két és fél éve legalacsonyabb szintjén volt az infláció júniusban Kínában, miután jelentősen mérséklődtek az élelmiszerárak - közölte a pekingi statisztikai hivatal hétfőn.
A fogyasztói árak júniusban 2,2 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ami a legkisebb mérték 2010 januárja óta. Az előző hónaphoz képest a csökkenés 0,6 százalékos volt. Májusban 3, áprilisban 3,4 százalékos drágulást mértek. Az első hat hónap inflációja az előz év azonos időszakához képest 3,3 százalék.
A fogyasztói kosárban csaknem egyharmadot képviselő élelmiszerek ára 3,8 százalékkal növekedett éves összevetésben, de májushoz képest 6,4 százalékkal csökkent. A sertéshús júniusban 12,2, a tojás 3,6 százalékkal került kevesebbe az egy évvel korábbinál, míg a zöldségek - a nagy esőzések miatt - 12,1 százalékkal drágultak.
A nagykereskedelmi árak néhány többletkapacitással küzdő iparágban csökkentek, ami szintén hozzájárult az infláció csökkenéséhez. A termelői árak 2009 decembere óta júniusban mutatták a legenyhébb éves növekedést, a termelői infláció 2,1 százalékra lassult.
A nyersanyagárak, mint az olajé és a vasércé, csupán enyhe emelkedést mutattak. Kínai szakemberek szerint ez a tendencia - a világgazdaságban tapasztalható pangás és az eurózóna elhúzódó hitelválsága, azaz a kereslet visszaesése miatt - az év második felére is jellemző marad.
A jó gabonatermés-kilátások, valamint a biztonságos zöldség- és tojásellátás fényében nem lesz gond a 4 százalékos éves inflációs célt elérni - vélik a kínai gazdaságkutatók. Egy részük arra is figyelmeztet, hogy az infláció csökkenése mellett ugyanakkor a defláció veszélye is fenn áll.
Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnök a napokban Csiangszu (Jiangsu) tartományban tett szemleútja alkalmával kijelentette, hogy a kínai gazdaság alapvetően stabil, de a lassulás irányába ható hatalmas nyomásnak van kitéve. Ezért a gazdaságpolitika további finomítását sürgette, és határozottan kiállt az ingatlanárak további megfékezése mellett.
A gazdaság élénkítése érdekében a kínai központi bank a múlt héten egy hónapon belül másodszor csökkentett kamatot. Az egy évre szóló hitelek kamatát 0,31 százalékponttal 6 százalékra, a betéti kamatot 0,25 százalékponttal 3 százalékra szállította le.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Bár Donald Trump volt a házigazda, Vlagyimir Putyin tartotta kezében az amerikai és orosz elnök alaszkai csúcstalálkozóját. Moszkva helyzeti előnybe került, és korlátlanul folytathatja háborúját, amíg annak felelősségét Kijevre tudja hárítani.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Donald Trump a kritikusait szidja az oldalán, miközben készül a tárgyalásra Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.