"Hiába minősítették - igaz igen rövid ideig - történelmi jelentőségűnek a június végi EU-csúcsot, az eurózóna perifériáján az adósságválság nem csitul, hanem súlyosbodik" - írja az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének blogján Rácz Margit. A kutatásvezető szerint egyre többen várják a finanszírozás kérdésének megoldását Németországtól, az északi blokk országai ugyanakkor az olcsó adósságfinanszírozás és fiskális könnyítések előtt a nemzeti fiskális politikák közösségi ellenőrzését és adott esetben befolyásolását szeretnék elérni, írja Rácz.

A déli államok vezetői, például Mario Monti olasz kormányfő, egyre inkább azt hangoztatják, hogy hathatós lépések nélkül szétesik az eurózóna, a német adófizetők azonban már így is elzárkóznak a további, az EU déli karéját célzó finanszírozás elől.

"Mindemellett az is igaz, hogy az euró sorsa  a II. világháború utáni integráció sorsa is. Tehát az eurónak meg kell maradnia" - emelte ki Rácz. Emellett egyre többen hangsúlyozzák azt, hogy Európának a második világháború utáni Marshall-segélyhez hasonló pénzügyi injekcióra lenne szüksége, de ezért strukturális reformokat kellene végrehajtani. Ez munkahelyteremtéssel is kecsegtethet, ám ez csak azután következhet be, miután a bérek és jövedelmek jelentősen lecsökkentek. Ezt még akkor is meg kell tenni, ha ezt a válságot az olcsó hitel hosszú ideig jelenlévő világa indította el - emelte ki a Világgazdasági Intézet kutatásvezetője.

A válságból az euró megőrzése érdekében az integráció mélyítésével kell kimenekülni. A válság elhúzódásával azonban a fiskális mélyülés gondolata "búvópatak-szerűen hol előbújik, hol eltűnik". De mindmáig igazi előrelépés nem történt - fejtette ki Rácz.