EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Júliusban már a harmadik egymást követő hónapban csökkent Németországban a magángazdaság teljesítménye.
A Markit piackutató intézet kedden ismertetett előzetes becslése szerint az összetett beszerzési menedzserindex 47,3 pontra csökkent a júniusi 48,1 pontról. Ez a legnagyobb mértékű csökkenés 2009 júliusa óta, amikor tombolt a válság Európában.
Az adat arra utal, hogy a német feldolgozóipar, illetve a szolgáltatási szektor továbbra sem bővül, mivel a mutató már hónapok óta a növekedést a csökkenéstől elválasztó 50 pont alatt van.
Elemzők rámutattak: az adatból arra is lehet következtetni, hogy Európa legnagyobb gazdaságában a harmadik negyedévben is csökkenni fog a GDP azt követően, hogy valószínűleg már a második negyedévben is zsugorodott a gazdaság az euróövezeti válság terebélyesedése miatt.
Németországban az első negyedévben 0,5 százalékkal nőtt a GDP.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.