Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az elmúlt hónapok súlyos aszálya következtében Romániának alig két hétre elegendő gabonatartaléka maradt, a gazdák rendkívüli állapot kihirdetését követelik a kormánytól. A kormány egyelőre ezt nem tervezi, ám gyorssegéllyel támogatja meg a megrendült agrárszektort.
A kukoricatermés 80, a napraforgó és búzatermés 50 százaléka semmisült meg az idei aszályos időjárás következtében Romániában, így keleti szomszédunk jelentős importra szorul majd - írja a napi.hu. A gazdák szerint a kormánynak rendkívüli állapotot kellene kihirdetnie, és le kellene állítania a gabonaexportot is. A kabinet egyelőre ugyan nem tervez ilyen lépéseket, ám megtérítik a gazdák kárának 80 százalékát, és 7500 eurós gyorssegélyben is részesítik a kisvállalkozókat.
A károk összesítésére csak az aratás után kerülhet sor, a mezőgazdaság teljesítményének visszaesése viszont komoly módon befolyásolja majd a román GDP idei alakulását - vázolják a képet a helyi elemzők. A korábbi évek tapasztalati azt mutatják, hogy 10-15 százalékos visszaesés az agrárszektorban 1,5 százalékkal veti vissza a GDP növekedésének ütemét.
Eközben a turizmus is megszenvedi a száraz hónapokat, a Duna drámain lecsökkent vízszintje miatt kevesebb turistahajó tud eljutni a Duna-deltába. Románia szerint a bolgárok kötelessége lenne a mederkotrás, Szófia szerint viszont Bukarest mulasztja el ezt a feladatot.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
A vármegyei, járási, valamint a kormányhivatalokban dolgozókat érinti a most bejelentett döntés.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!