„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A bankválság miatt menekül a tőke Spanyolországból, a spanyol központi bank kedden közzétett adatai szerint csak májusban 41,3 milliárd eurót vittek ki az országból.
Májusban robbant ki a Bankia, az ötödik legnagyobb spanyol bank válsága, ami tovább rombolta a befektetők bizalmát, és felgyorsította a tőke kimenekítését.
Az év első öt hónapjában összesen 163 milliárd eurót vontak ki Spanyolországból, ez a belföldi össztermék (GDP) 16 százalékának felel meg. A múlt év hasonló időszakában még 14,6 milliárd euró nettó tőkebeáramlást könyveltek el.
Madridi elemzők szerint a kép sötét, egyre-másra rossz adatok látnak napvilágot.
A kiskereskedelmi forgalom júniusban 5,2 százalékkal esett éves szinten, ami azt vetíti előre, hogy a GDP az idén körülbelül 2 százalékkal csökken a kormány által prognosztizált 1,5 százalékkal szemben. A recesszió mélyülésével párhuzamosan zsugorodó adóbevételek miatt a központi költségvetés deficitje az első fél évben elérte a GDP 4 százalékát, míg az egész évre 3,5 százalék az előirányzat.
Az államháztartás hiánya 2011-ben a GDP 8,9 százalékát tette ki, és az Európai Unió hozzájárult, hogy az idén csak 6,3 százalékra kelljen leszorítani az eredetileg kért 5,3 százalék helyett. A júliusban beindított 65 milliárd eurós takarékossági program és az adóemelések azonban elmélyítik a recessziót.
"Spanyolországnak több időt kell adni, hogy kiegyensúlyozza a gazdaságát, és elérje a deficitcélokat. A mostani módszerekkel az ország csupán egy kissé mélyebb gödörbe ássa bele magát" - vélte Guillaume Menuet, a londoni Citi közgazdásza.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.