Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 87,54 pontos csökkenéssel, 18.653,14 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,47 százalékkal gyengült.
Horváth Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője 1 százalék körüli mínuszt valószínűsít a nyitásban és a nap elején lecsorgó árfolyamokra számít, ám úgy véli, hogy a nap végére stabilizálódhat a piac. Kifejtette, hogy a japán jegybank által bejelentett likviditási csomagnak nem volt különösebben pozitív hatása sem az európai, sem az amerikai piacon. Emellett a hazai piac hangulatát befolyásolhatja az is, ha az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatban napvilágot látnak olyan hírek, amelyek elbizonytalanítják a befektetőket.
A CIB Bank előrejelzése szerint a reggeli kínai menedzser index megerősítette, hogy a kínai feldolgozóipar zsugorodása nem állt meg, így az ázsiai kereskedési órákban romlott a hangulat, ez pedig az európai nyitásra is rányomja a bélyegét.
Az európai kereskedésben az előzetes szeptemberi beszerzési menedzserindexek (PMI) mellett a spanyol kötvény aukció állhat a figyelem középpontjában. Spanyolország 3,5-4,5 milliárd euró értékben tervez piacra dobni három-, illetve ötéves kötvényeket. Az
európai PMI mutatók stabilizálódást, de továbbra is bőven 50 pont alatti értékeket mutathatnak a CIB Bank elemzői szerint, és a várakozások szerint az amerikai feldolgozóipar is stagnálás közeli állapotban marad.
A BUX 134,41 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 18.740,68 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek, csupán a Magyar Telekom stagnált az előző napi záráshoz képest.
A Mol 195 forinttal, 1,05 százalékkal 18.400 forintra csökkent, 728,4 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 44 forinttal, 1,11 százalékkal 3.937 forintra esett, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 427 forintot ért, forgalma 305,9 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 220 forinttal, 0,56 százalékkal 39.400 forintra gyengült, a részvények forgalma 462,2 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 311,3 millió forintos forgalom mellett 300 forinttal, 1,71 százalékkal 17.800 forintra erősödött.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.