Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A 2010-ben felállt kormány növekedési víziója mostanra szertefoszlott, a magyar gazdaság beragadt, és még az sem biztos, hogy 2015-ben elérjük a válság előtti szintet. A régióban szinte minden országnak már jóval korábban sikerül ugyanez.
Ki emlékszik már Matolcsy György víziójára, melyben 4-6 százalékos gazdasági növekedést ígért? Pedig nem volt olyan rég, a 2011 első felében kormányzati oldalról még időnként megemlített vágyálom szerint tavaly 3 százalékkal kellett volna nőnie a magyar gazdaságnak, idén tovább gyorsult volna 3,5 százalékra, jövőre pedig megízlelhettük volna az 5 százalékos növekedést is. A magyar gazdaság ehelyett tavaly 1,6 százalékkal nőtt, idén a különböző várakozások szerint nulla és egy százalék közötti visszaesést szenved el, jövőre pedig 1 százalékkal nő a kormány legújabb várakozása szerint.
Így veszítünk el tíz évet
Az egy főre eső magyar GDP-t tekintve még kiábrándítóbb a helyzet. Ez a mutatónk az idei csökkenéssel és a jövő évi mérsékelt növekedéssel a kormányzati ciklus végéig nem éri el azt a szintet, ahol az utolsó félig-meddig válságmentes évben, 2008-ban voltunk (ez akkor 10600 euró volt, ma 10100 az Eurostat adatai szerint). Inkább 2015-ben haladhatnánk meg ezt a szintet, ha még érvényes lenne, amit a kormány a tavaszi konvergenciaprogramban leírt és a gazdaság 2014-15-ben 2,5 százalékkal nőne.
Azonban már ez sem valószínű, hiszen az elmúlt időszakban éppen az derült ki, hogy a magyar gazdaság alig képes a növekedésre: míg korábban 3 százalékos éves növekedés is elképzelhető volt különösebb erőlködés nélkül, ma a növekedési képességünk valahol nulla és fél százalék között van. Vagyis a magyar gazdaság növekedése leült, beszorultunk egy stagnálás közeli helyzetbe – mondta a hvg.hu-nak Bod Péter Ákos közgazdász. A beragadásunk alapján még az sem túlzó félelem, hogy az egy főre eső magyar GDP 2015-re sem éri el a válság előtti szintet. Másképpen: majd tíz évvel évvel a válság kitörése után is nagyjából ugyanott tarthatunk majd, mint előtte.
Pedig nem olyan nehéz ez
Pedig, ha körülnézünk a régióban, nem olyan nagy ördöngösség meghaladni a válság előtti egy főre eső GDP-t: a többi országnak szinte kivétel nélkül sikerült elérni egy ilyen mértékű gyarapodást. Az Eurostat adatai alapján Bulgáriában már 2010-ben meghaladta ez a mutató a 2008-as szintet, Csehországban ugyancsak, Szlovákia és Lengyelország 2011-ben lépte át a küszöböt (és időközben Lengyelország valószínűleg már az uniós átlaghoz való közeledésünkben is lehagyott minket).
A magyarhoz képest jobb helyzetben vannak a balti államok is, pedig ők sokkal nagyobb visszaesést szenvedtek el 2008-09-ben, mint Magyarország. Észtország idén az Európai Bizottság növekedési várakozásai alapján már várhatóan meghaladja a 2008-as egy főre eső GDP-t, Litvánia szintén, Lettországnak pedig valószínűleg 2013-ban ugorja meg az akadályt.
A magyarhoz hasonló szerencsétlenkedés nyomait legfeljebb Románia egy főre jutó GDP-jének várható alakulásán láthatunk. Azonban még keleti szomszédunk is várhatóan gyorsabban, 2014-15-re összeszedi magát, ha tudja tartani a Világbank által várt 3 százalékos gazdasági növekedést 2014-ben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.