Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Ha minden igaz, jövőre mégsem emelkedik meg a cafetéria adóterhelése és nem válik szigorúbbá az iparűzési adó elszámolása sem. Ezzel a kormány két kockázatos döntést vonna vissza, azonban emiatt további kiigazítás válik sszükségessé.
Az elmúlt hetekben bejelentett két Matolcsy-csomag összességében 764 milliárd forint költségvetési kiigazítást tartalmazott. A második csomag 367 milliárdos főösszegéből a helyi iparűzési adót érintő módosítás 35 milliárd forintnyi, a cafetéria-elemek adóemelése pedig további 40 milliárd forintnyi költségvetési többletbevételt eredményezett volna. Azonban ha igaz a kiszivárgott hír, akkor a vállalkozásokat negatívan érintő két javaslatot visszavonnák, ennek következtében azonban 75 milliárd forint összegű további kiigazítás válik szükségessé.
A Költségvetési Tanács korábban úgy becsülte, hogy a két csomag kétharmada valósul meg. Ezt figyelembe véve akár további 335 milliárd forint kiigazítás is szükséges lehet - írja legújabb bejegyzésében Kalocsai Zsolt, az RSM DTM elnök-vezérigazgatója.
Kockázatos az iparűzési adó szigorítása
Az iparűzési adót érintő javaslat szerint az eladott áruk beszerzési értékét, valamint a közvetített szolgáltatások értékét csak az árbevétel 80 százalékáig vonhatták volna le a vállalkozások. Ezt a javaslatot a kormány várhatóan visszavonja, ami adózási szempontból mindenképpen üdvözlendő az adószakértő szerint. A szigorítás az alacsony árréssel üzemelő teljes kereskedelmi szektort rendkívül hátrányosan érintené, hiszen a korábbi kiskereskedelmi ágazati különadón túl lényegesen szélesebb kört érintene, ebből következően egy új ágazati különadóként is aposztrofálható.
A szabályozás nemcsak az élelmiszerkereskedelmet vagy példaként az élelmiszerágazathoz közvetlenül kapcsolódó gabonakereskedelmi társaságokat érintette volna, a kis árréssel működő teljes nagykereskedelmi szektor megszenvedte volna a szabályozásból fakadó adóteher-emelkedést. Az adóterhek ilyen irányú emelése több negatív hatással is járhat: egyrészt a végfelhasználói árak növekedésére lehet számítani, másrészt az érintett adózók – különösen a nagykereskedelmi társaságok – iparűzési és társasági adóalapjukat jogszerű, nemzetközi szinten bevett és jól ismert adótervezési eszközökkel külföldre helyezhetik. Ennek eredménye az adóbevételek csökkenése, valamint közvetetten a beruházási döntések elhalasztása lenne Kalocsai Zsolt szerint.
Összességében tehát nem javasolt rövid távú bevételnövelő intézkedések oltárán olyan áldozatokat hozni, amelyek közép- és hosszú távon az adóbevételek csökkenéséhez vezethetnek – véli a szakértő, és reményét fejezi ki, hogy a javaslat újragondolása nem fog oda vezetni, hogy az iparűzési adó alapjából semmi sem lesz levonható. Ilyen szabályozás a 90-es évek elején már volt, igaz akkoriban az adókulcs a mostani adókulcsnak a töredéke volt és az adórendszer fejlettsége is messze elmaradt a mostanitól.
Maradhatnak az eddigi cafetéria-szabályok
A cafetériát érintő adóemelés (az egészségügyi hozzájárulás 10 százalékos adójának 27 százalékra történő emelésének) hatása több reakcióval járhat a vállalkozói szférában: lesznek olyan vállalkozások, amelyek vállalják az adóteher növekedését – minden bizonnyal ez a kisebbség -, a többség pedig vagy teljesen megszűnteti a cafetériát, vagy a növekedő adóterhekkel csökkenti a nettó juttatás mértékét – írja az RSM DTM vezérigazgatója.
Igaz, a tervezett adóemelés után a cafetéria-juttatás adóterhe még mindig lényegesen kedvezőbb lenne, mint a bérekre rakódó adóteher. Ettől függetlenül a tervezett adóváltozás komoly hullámokat gerjesztett a vállalkozások adóterhelésének tengerén. A javaslat szerint egyébként minden cafetéria elem juttatása esetén a juttatás értékének 1,19 szerese után 16 százalék személyi jövedelemadó és 27 százalék egészségügyi hozzájárulás fizetése vált volna esedékessé. Ez az adóteher a juttatót, tehát a vállalkozásokat terhelné. Úgy tűnik azonban, hogy ezen a területen is visszavonulót fúj a kormány, így maradhatnak az eddigi adóterhek, tehát a béren kívüli juttatások továbbra is 10 százalékos egészségügyi hozzájárulási adót viselnek és csak egyes meghatározott juttatások esetében merül fel a 27 százalékos egészségügyi hozzájárulás.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.