Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A reggeli órákban kissé erősödött, majd délelőtt gyengülni kezdett a forint szerdán a bankközi devizapiacon. Az eurót csaknem a nyitási szint közelében, 281,46 forinton jegyezték 11 órakor, a reggeli 281,61 forint és a kedd esti 281,65 forint után.
Devizapiaci kereskedők szerint a forint délelőtti kisebb hullámzása a dollár mozgásával volt összefüggésben. Barack Obama újraválasztása után kissé gyengült az amerikai fizetőeszköz, majd elkezdett erősödni. Ezzel a forint a reggeli nyitási szint közelébe gyengült délelőtt, a korábbi kisebb erősödés után.
Az elemzők a dollár gyengülését azzal hozták összefüggésbe, hogy az amerikai elnök újraválasztásával valószínűleg nem lesz változás a központi bank szerepét betöltő Fed irányításában. Ez azt jelenti, hogy marad a mennyiségi enyhítés politikája, ami végső soron gyengíti az amerikai fizetőeszközt.
A kereskedők szerint nyugodt a piac, alig van mozgás, a hazai szereplők egyrészt az Európai Bizottság országjelentésének, másrészt az államháztartás októberi, előzetes pénzforgalmi egyenlegének közzétételét várják. A dollárt 219,24 forinton jegyezték délelőtt 11 órakor, míg reggel 218,78 forinton, kedden este pedig 219,58 forinton állt a jegyzése.
A svájci frank árfolyama 233,07 forint volt délelőtt, a reggeli 233,05 forinttal, illetve a kedd esti 233,11 forinttal szemben. A japán jennel 2,7271 forinton kereskedtek délelőtt, a reggeli 2,7316 és a kedd esti 2,7367 forintos árfolyamot követően.
Közép-európai idő szerint szerdán délelőtt 11 körül egy euró 1,2843 dollárt ért, míg reggel 1,2870 dollárt, kedden este pedig - még az elnökválasztási eredmények megismerése előtt - 1,2816 dollár volt az árfolyam.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. úgy tűnik, az európai vezetők megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.