Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Kantar Media listaáras adatai alapján 2012 első felében a Fidesz-közeli gazdasági holdudvar az állami hirdetések 80 százalékát vitte - írja a Kreatív Online.
A Kreatív Online a Kantar Mediától novemberben kikérte a 2012 első féléves listaáras adatokat a közterületi piac állami hirdetési bevételeire vonatkozóan. Ebből az látszik, hogy a közterületi médiában az állam továbbra is a Fideszhez köthető üzletemberek – Simicska Lajos, Nyerges Zsolt és Fonyó Károly - közterületi vállalkozásait favorizálta.
2012 első félévében (január 1-től július 30-ig) a Kantar listaáras adatai alapján az állami szektor 2,12 milliárd forintot költött (2011-ben egész évben 3,59 milliárd forint volt, tehát jó eséllyel idén év végéig több lesz, mint tavaly). Ebből listaáron 1,46 milliárd forint ment a Simicska és Nyerges tulajdonába tartozó Publimontba, 240,5 millió pedig a Fonyó Károly érdekeltségébe tartozó, német-társtulajdonú Euro AWK-ba - írja a lap.
A Publimont részesedése így 69 százalékos, az Euro AWK-é pedig 11 százalék, ezzel közös részesedésük 80 százalék, ugyanannyi, mint tavaly egész évben volt. A Kantar Media adatbázisában a Simicska-érdekeltség Mahir Cityposter nem szerepel, illetve a Publimont-érdekeltségű BKV-járműreklámokat sem becsüli ebben az adatbázisban, de mindkét felületen megjelentek állami hirdetések. A Kantar ezen adatbázisa csak óriásplakát és citylight-felületeket vesz figyelembe - jegyzik meg.
A piac második legerősebb szereplőjének, az Epamediának összesen 73,25 millió jutott listaáron, amely 4 százalékos részesedést jelent. Az idén már 4,5 milliárd forintnyi közbeszerzést megnyerő Inter Media Group társtulajdonosának, Somogyi Miklósnak a közterületi cége, a Mediacontact listaáron 165,5 millió forintot kapott, ezzel részesedése 8 százalékos lett - derül ki a listából.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.