Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,65 pontos emelkedéssel, 17 922,89 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,44 százalékkal erősödött.
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgató-helyettese plusz-mínusz fél százalékos mozgást vár, nem számít jelentősebb emelkedésre, sem csökkenésre. A szakember szerint a nemzetközi piacok kivárnak az amerikai költségvetési vita miatt, a hazai piacot a vállalati hírek mozgathatják pénteken is.
Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája úgy látja, hogy a világban tart a jó hangulat, a pénteki nyitás azonban nulla körüli lesz, így a hazai piacon sem várható nagy mozgás. Balásy Zsolt arra hívta fel a figyelmet: a Richter kéthetes kálváriájának végére ér pénteken, megjelennek a piacon azok az eladók, akik az MSCI-ból való kikerülés miatt adnak el. Így szerinte kiderül, hogy az elmúlt két hétben mennyire készült fel a piac erre az eseményre. A gyógyszerpapír ugyanis november 30-án kikerül a MSCI Emerging Markets (feltörekvő piaci) indexből.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 210,28 pontos, 1,19 százalékos emelkedéssel, 17 845,24 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt. A Mol 445 forinttal, 2,58 százalékkal 17 680 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 1,42 százalékkal 3933 forintra nőtt, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,01 százalékkal 393 forintra csökkent, forgalma 360,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 145 forinttal, 0,41 százalékkal 35 625 forintra emelkedett, a részvények forgalma 6,4 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 274,5 millió forintos forgalom mellett 180 forinttal, 1,06 százalékkal 16 800 forintra esett.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.