Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a túl magas ajánlat miatt eredménytelennek nyilvánította a mentésirányítási rendszer fejlesztésére kiírt, nettó 2,27 milliárd forintos közbeszerzési eljárást - írta a Napi Gazdaság csütörtökön.
Az indoklás szerint azért nem hirdettek nyertest, mert a legelőnyösebb ajánlatot benyújtó is nagyobb, 2,328 milliárd forintos összeget jelölt meg, mint az OMSZ rendelkezésre álló 2,269 milliárd forint.
Az OMSZ ezután a fejlesztés megvalósítás érdekében új közbeszerzést bonyolít majd le, ennek kiírása elkezdődött. Az uniós támogatás felhasználásának határidejét így valószínűleg meg kell hosszabbítani, hogy a magvalósítás és az elszámolás 2013 végéig befejeződjön. Egyébként a menetirányítás és a vállalatirányítás fejlesztésére összesen 4,1 milliárd forintos keret áll rendelkezésre, amelynek forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a magyar költségvetés adja.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.