Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az MSZP igazságtalannak tartja a rezsiköltségek egységesen tízszázalékos csökkentését. Lukács Zoltán, a szocialisták frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: pártja differenciált, a szegények terheit nagyobb mértékben enyhítő rezsicsökkentést tartana kívánatosnak.
Igazságtalan, hogy azoknak is tíz százalékkal csökkennek a rezsiköltségei, akik a fedett medencéjűket fűtik annyi pénzből, mint amennyit mások egy év alatt költenek a lakásuk fűtésére - mondta, megjegyezve, hogy a leggazdagabbak segítését nem tartják indokoltnak.
Kitért arra is, hogy a kormány első intézkedéseinek egyikeként megígérte a rezsiköltségek befagyasztását, ám azok az elmúlt két évben folyamatosan emelkedtek.
Hozzátette: nem tudni, a januári tízszázalékos csökkentés után mikor emelkedhetnek újra az árak, és azt sem, hogy mi lesz a díjhátralékosokkal, illetve a legkiszolgáltatottabb emberekkel, azokkal, akik fával fűtenek.
Lukács Zoltán bírálta a kormányoldalt, amiért nem vette napirendre a parlamentben a fagyhalál elleni alap létrehozását célzó MSZP-s kezdeményezést. A javaslat másfél hónappal ezelőtti benyújtása óta ötvenen fagytak meg az országban, többségük saját otthonukban - mutatott rá, és úgy vélte, hogy ezért azok a kormánypárti politikusok is felelősek, akik nem támogatták az indítvány megtárgyalását.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.