Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Angela Merkel német kancellár szerint jövőre nehezebb lesz a gazdasági környezet, mint az idén volt, a nemzetközi gazdasági válság tovább tart.
A hétfőn közvetítendő újévi televíziós beszédében - amelynek szövegét a média számára már vasárnap éjjel közzétették - a kancellár úgy vélte: az Európai Unióban elhatározott reformok hatásai kezdenek érződni, de még sok türelemre van szükség a helyzet rendeződéséhez.
"A következő évben a gazdasági környezet nehezebb lesz, mint az idén. De ez nem veheti el a bátorságunkat, ellenkezőleg, ösztönöznie kell bennünket" - fogalmazott Merkel. A kancellár a beszéd tanúsága szerint más állásponton van a válságot illetően, mint pénzügyminisztere, Wolfgang Scha:uble, valamint a másik vezető uniós tagállamot, Franciaországot irányító Francois Hollande köztársasági elnök. Ők nemrégiben mindketten úgy vélték, hogy a nehezén az uniós gazdaság már túljutott.
Merkel megállapította, hogy a világ még nem vonta le elégséges mértékben a 2008-ban kezdődött pénzügyi válság tanulságait. Nemzetközi szinten tovább kell lépni a pénzügyi piacok ellenőrzésének terén - hangoztatta a kancellár. Mint mondta, "nem fordulhat elő még egyszer a felelősség ilyen mértékű hiánya". Szerinte "egy szociális piacgazdaságban az állam a rend védelmezője, és az emberek számára meg kell teremteni annak a körülményeit, hogy bízhassanak ebben".
A választásokra készülő kormányfő azt is kiemelte, hogy a nehéz helyzet ellenére a két Németország újraegyesülése óta a munkanélküliség a legalacsonyabb, az állások száma pedig a legmagasabb szinten van hazájában.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.