Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Továbbra sem tudni, hogy mikor indulhat el a Szerencsejáték Zrt. új sportfogadási weboldala, de a beszállító cég már telepítette a rendszert, és már a tesztelése is elkezdődött - közölte a hétfői Világgazdaság.
A telepítések és az ünnepek miatt a tesztek január 2-án kezdődtek meg - tudatta a lappal az állami cég.
A fejlesztéssel és üzemeltetéssel együtt 6 évre összesen 670 millió forintba kerülő új sportfogadási oldal fejlesztőjével, az olasz Lottomatica csoporthoz tartozó GTECH G2-vel 2011 decemberében között szerződést az állami lottótársaság.
Egy korábbi szerződésmódosítás értelmében a cégnek 2012. december 17-ig kellett befejeznie a munkát, a GTECH a késedelmes teljesítés miatt korábban már 105,6 millió forint kötbért fizetett a Szerencsejáték Zrt.-nek. A még ismeretlen nevű oldal az eredeti elképzelések szerint már tavaly júniusban startolt volna.
Szentpétery Kálmán, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója korábban azt mondta, a többi szolgáltatótól eltérően egyebek között a befizetésnél és a nyeremény-kifizetésnél sem vonnak majd le jutalékot, és mivel minden pénzügyi művelet forintban történik majd, átváltási jutalék és árfolyamváltozás sem terheli a fogadókat.
Az állami cég 2-3 éven belül több tízmilliárd forintos bevételt remél e területtől.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Jelentősen növelné a dohány- és nikotintermékek jövedéki adóját az Európai Bizottság, továbbá egy kalap alá vonná a hagyományos cigarettát a kevésbé káros alternatívákkal. A bevételek egy részét közvetlenül a közös költségvetésbe csatornáznák, de nem biztos, hogy a dohányzás elleni küzdelem érdekeit szolgálja az adóemelés.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.