Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40,62 pontos emelkedéssel, 18 879,51 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,22 százalékkal erősödött.
Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint továbbra is jó a nemzetközi hangulat. Ezért arra számít, hogy a BUX a szerdai, jelentősebb erősödés után kisebb mértékben csütörtökön is emelkedik, a kedvező nemzetközi légkör meggátolhatja a korrekciót.
Az elemző elmondta: csütörtökön meghatározó esemény az Európai Központi Bank délutáni kamatdöntő ülése, a piacok arra figyelnek, hogy csökkenti-e az EKB az alapkamatot. Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szintén úgy látja, hogy a folytatódó emelkedés a legvalószínűbb forgatókönyv. A nemzetközi hangulat is pozitív, a főbb piacok szintén erősödtek. Az elemző szerint, ha nem jön kedvezőtlen hír a nap folyamán, akkor kitarthat a mérsékelt emelkedés, annak ellenére, hogy a BUX már két hete folyamatosan jól teljesít.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 188,75 pontos, 1,01 százalékos emelkedéssel, 18 838,89 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,0 milliárd forint volt. A Mol 100 forinttal, 0,55 százalékkal 18 400 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 79 forinttal, 1,87 százalékkal 4299 forintra nőtt, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 2,06 százalékkal 396 forintra emelkedett, forgalma 592,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 80 forinttal, 0,21 százalékkal 37 650 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 667,3 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 245,9 millió forintos forgalom mellett 75 forinttal, 0,43 százalékkal 17 500 forintra csökkent.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.