Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,25 pontos emelkedéssel, 19 232,19 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,24 százalékkal erősödött.
Az OTP lehet a csütörtöki kereskedés fókuszában a Budapesti Értéktőzsdén, a semleges nemzetközi piaci hangulat alapján azonban csak mérsékelt emelkedést valószínűsítenek az MTI által megkérdezett szakértők.
Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője úgy véli, folytatódhat az OTP emelkedése, ami miatt előző nap is felülteljesítő volt a magyar piac. Hozzátette: némileg árnyalja az optimizmust, hogy a forint ebbe nem tud becsatlakozni, továbbá a nemzetközi piacokon is megtorpant a kockázatvállalási kedv. Mindezek alapján Nyári Zsolt enyhe emelkedést valószínűsít, amelynek a fókuszában továbbra is az OTP lesz.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint a nyitást követően még fennmaradhat az OTP-ben a vételi erő, de kérdés, hogy meddig tart, mivel a többi blue chip részvényt illetően, továbbá a nyugat-európai tőzsdéken sem érződik eufória. A szakértő várakozása szerint a BUX az előző napi záró szintjén nyithat és nap közben dől majd el, hogy merre megy tovább a piac.
A BUX 174,43 pontos, 0,92 százalékos emelkedéssel, 19 186,94 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 17,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 5 forinttal, 0,03 százalékkal 18 405 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 124 forinttal, 2,81 százalékkal 4544 forintra nőtt, forgalmuk 14,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,50 százalékkal 404 forintra emelkedett, forgalma 400,3 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama nem változott 37 100 forintot ért, a részvények forgalma 909,4 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 153,3 millió forintos forgalom mellett 20 forinttal, 0,11 százalékkal 18 120 forintra növelte értékét.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.