Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kormány gondoskodott arról, hogy a bányászok egészségkárosodási járadéka, továbbá az átmeneti bányászjáradék a mindenkori nyugdíjemeléssel azonos mértékben, idén januártól 5,2 százalékkal emelkedjen - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
A tárca a hétfői közleményben reagált arra, hogy a Bánya-, Energia-, és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) jelezte demonstrációt szerveznek kedd estére a minisztérium elé, mivel úgy vélik, a kormány múlt év elejétől hátrányosan módosította a bányászok nyugdíjazásának szabályait.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében emlékeztet arra, hogy a hosszabb ideig foglalkoztatott bányászok korábban alacsonyabb mértékű egészségkárosodás alapján is rokkantsági nyugdíjat kaphattak. A bányászok egészségkárosodási járadéka szabályozásának módosításával biztosították a legnehezebb körülmények között, mélyművelésben dolgozott bányászok számára a korábbi rokkantsági nyugdíjuk összegével megegyező ellátást.
Azok, akik a rokkantsági kedvezményt nem mélyművelésű bányában teljesített munka alapján érték el, a megváltozott munkaképességűek ellátórendszerben a valamennyi biztosítottra érvényes, általános szabályok szerint kapnak ellátást - írja közleményében az Emmi.
Akiknek az egészsége nem károsodott, de a legnehezebb körülmények között, mélyművelésű bányában 25 évet ledolgoztak, korhatárra tekintet nélkül átmeneti bányászjáradékra szereznek jogosultságot. E járadék folyósítása mellett a minimálbér 18-szorosát meg nem haladó keresetig dolgozhatnak, s a nyugdíjkorhatár betöltésekor nyugdíj megállapítását is kérhetik.
A közlemény rámutat: a kormány elsődlegesen a legnehezebb körülmények között - a mélyművelésű bányában - dolgozók számára a korábban nyújtott kedvezmények közül a legfontosabbakat a jelenleg működő ellátórendszerekhez illesztette, az emelés mértéke azonos az öregségi nyugdíj értékével, azaz 5,2 százalék.
Az általános szabály szerint a nyugdíj összegét 25 év nyugdíjjárulék alapjául szolgáló keresetből kell kiszámítani, hogy az összege minél jobban tükrözze az aktív pálya alatt nyújtott biztosítási teljesítményt. Ezért nem értelmezhető a követelt átlagkereset számítási kedvezmény, amely nem a nyugdíjba vonuló valamikor bányászként dolgozó személy saját kereseteit venné figyelembe, hanem a jelenleg aktív bányászokét - jelezte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A Bánya-, Energia-, és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) elnöke, Rabi Ferenc múlt hét csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kedden demonstrációt tartanak Budapesten az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt. A szakszervezet a minisztérium képviselőjének átnyújtandó petícióban három pontban foglalják össze a követeléseket: a külfejtésen dolgozó szénbányászok kapják vissza a szakmai nyugdíjat, álljon vissza a kedvező nyugdíjátlag-számítás, továbbá a III. csoportos rokkantsági nyugdíjasok is kapják vissza eredeti járandóságukat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.