Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 111,47 pontos, 0,57 százalékos csökkenéssel, 19 394,57 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 11,9 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek, illetve stagnáltak az előző napi záráshoz képest.
Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint az USA-ból érkező, 0,1 százalékos csökkenést mutató GDP-adat miatt került lejtőre a BUX. Emlékeztetett arra, hogy három és fél év óta először mutat mínuszt a negyedéves GDP-adat. Véleménye szerint a Fed szerda este olyan bejelentést tesz, amely megnyugtatja a piacot. A BUX egyébként az év eleje óta 6,5 százalékkal emelkedett, az OTP és a Richter feltehetően nem áll meg a jelenlegi szintnél - tette hozzá.
Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az amerikai GDP-adat kapcsán azt emelte ki, hogy a hadikiadások 22 százalékos zsugorodása okozta a negatív adatot. A részvénypiacon viszont az érzékelhető, hogy a befektetők szerint "ki lehet jönni a bunkerből", azaz a biztos kötvény- és dollárbefektetések vándorolnak át a kockázatosabb részvényekbe. Ráadásul mintha a befektetetők "átnéznének" a gyenge amerikai lakás- és GDP-adaton is, mivel jelenleg a részvények előremutató P/E mutatója, azaz az egy részvényre jutó nyereség, jóval alacsonyabb a 2008-as mutatónál.
A Mol 100 forinttal, 0,53 százalékkal 18 600 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 55 forinttal, 1,17 százalékkal 4630 forintra esett, forgalmuk 8,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 408 forintot ért, forgalma 835,3 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama nem változott, 37 200 forint lett, a részvények forgalma 787,9 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 112,0 millió forintos forgalom mellett 100 forinttal, 0,54 százalékkal 18 700 forintra erősödött. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1031,05 ponton zárt szerdán, ez 10,24 pontos, 0,98 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Mély belpolitikai válságba zuhant az egyébként is súlyos gondokkal küszködő Bosznia-Hercegovina, miután egy szarajevói bíróság börtönbüntetésre ítélte Milorad Dodikot, a szerb entitás elnökét, és eltiltotta őt tisztsége betöltésétől.
A szerdán eltűnt kisfiúnak már csak a holttestét találta meg a rendőrség.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
Magyar Péter magára vette.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.