Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az idei költségvetés módosításával megváltoztatná a kormány az E.ON gázüzletágának megvásárlásával kapcsolatos állami kezesség, illetve a fizetendő kezességvállalási díj mértékét - derül ki a parlamenthez pénteken beterjesztett törvényjavaslatból.
Az Országgyűlés honlapján olvasható javaslattal változtatnák meg a kezességről február 12-én elfogadott törvényt úgy, hogy az E.ON-gázüzletág megvásárlásával kapcsolatban az adásvételi szerződésben meghatározott fizetési kötelezettségek 80 százalékának, de összesen legfeljebb 256 milliárd forint megfizetéséért vállalna garanciát az állam készfizető kezesként az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. mint vevő számára.
A februárban elfogadott jogszabály szerint az állam készfizető kezesként felel az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-nek az E.ON SE-vel kötött adásvételi szerződésből eredő, legfeljebb 875 millió eurónak megfelelő forintösszeg, plusz a készletek megvásárlása miatt legfeljebb 90 milliárd forint fizetési kötelezettsége teljesítéséért.
A mostani javaslatból kimaradt a két földgáztároló cégért fizetendő legfeljebb 875 millió euró, és nem nevesítik a kapcsolódó készletekért fizetendő 90 milliárd forintot sem.
Az MVM által az államnak fizetendő garanciadíj a két összeg 0,1 százaléka volt, megfizetésének határideje pedig az adásvételi szerződés megkötését követő 30 nap. Az új törvényjavaslatban 0,12 százalék a garanciadíj, és havonta fizetendő. A szeptember 30. mint a kezességvállalás véghatárideje nem változott.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.