Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Vegyesen mozogtak a New York-i értéktőzsdék vezető mutatói a hétfői kereskedés vége előtt két órával.
Közép-európai idő szerint 20 órakor a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,02 százalékos csökkenéssel 14 086,87 ponton állt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,04 százalékkal 3171,67 pontra emelkedett, az S&P 500-as mutató pedig 0,08 százalékkal 1519,46 pontra nőtt.
A gyengülést részben a kínai kormánynak az a hétfői bejelentése okozta, hogy újabb lépéseket tesz a túlfűtött ingatlanpiac lehűtésére. Egy újabb olasz választás kiírásának a lehetősége pedig ismét az előtérbe helyezte az euróövezet gazdaságának a bizonytalanságát. Mindezek a tényezők gyengítették hétfőn a tőzsdemutatókat, amelyek pedig már csaknem történelmi csúcson álltak néhány százalék híján a múlt héten.
A DJIA 7,3 százalékkal, az S&P 6,3 százalékkal erősödött az év eleje óta, részben azokra a várakozásokra, hogy több évnyi visszaesés után ismét növekedési pályára áll az amerikai lakóingatlan-piac, miközben a tengerentúli cégek a tavalyi utolsó negyedév alapján a szakértők által vártnál lényegesen jobb eredményekről számoltak be.
Hétfőn kivételesen jól szerepelt a Yahoo!. Az Internetes szolgáltató árfolyama 57 centtel 22,51 dollárra emelkedett, miután a cég részvényét magasabb kategóriába sorolta a Barclays, a papír célárát pedig 26 dollárra emelte. Tőzsdezárás előtt két órával a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára 94 cent csökkenéssel 89,74 dolláron állt. Közép-európai idő szerint röviddel 20 óra előtt New Yorkban az euró árfolyama 1,3009 dollárra gyengült a hajnali 1,3012 dollárról (-0,03 százalék). Az áprilisi jegyzésű aranyár 0,9 dollár (0,06 százalék) csökkenéssel 1571,4 dolláron állt unciánként este.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.