Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Március végén Szöulban indulnak meg a Kína, Japán és Dél-Korea közti háromoldalú szabadkereskedelmi- és befektetési egyezmény tárgyalásai - közölte pénteken a dél-koreai külügyminisztérium.
A három ország tavaly novemberben állapodott meg a tárgyalások megkezdéséről, amelyek a világ második, harmadik és tizenötödik legnagyobb - együttesen a globális GDP mintegy ötödét adó - gazdaságainak kapcsolatait hivatottak mélyebbre fűzni.
Egyes számítások szerint a háromoldalú szabadkereskedelmi egyezmény több mint 2 százalékkal növelné a résztvevő országok nemzeti jövedelmét, és jelentősen gyarapítaná a köztük bonyolódó, kínai adatok szerint éves szinten mintegy 700 milliárd dollárt kitevő kereskedelmet. Az országok évente három tárgyalási fordulót terveznek, de azt még nem közölték, hogy mikorra tervezik megkötni az egyezményt.
A tárgyalások kiírása ellenére egyes elemzők szerint a háromoldalú megállapodás megkötése annak pozitív potenciális gazdasági hatásait figyelembe véve is valószínűtlen, egyrészt a Kína és Japán, illetve Dél-Korea és Japán közti politikai feszültségek miatt, másrészt pedig azért, mert előzetes hatástanulmányok szerint Peking és Szöul jóval nagyobb előnyökhöz jutna az egyezménnyel, mint Japán.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.