Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nemcsak az alapvető élelmiszerek, hanem a közüzemi díjak áfáját is öt százalékra csökkentené az MSZP, a szocialisták erről szóló törvényjavaslatukat jövő héten terjesztik a parlament elé.
Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes keddi sajtótájékoztatóján elmondta: ez a kormány által végrehajtott tízszázalékos "díszrezsicsökkentésnél" nagyobb, igazságosabb és fenntarthatóbb megtakarítást jelentene a családoknak. Hozzátette: a mostani rezsicsökkentés csak hajszálnyi segítséget jelent azután, hogy a Fidesz-kormány döntései az elmúlt években átlagosan több mint százezer forint többletterhet raktak a háztartásokra.
A politikus reagált arra is, hogy Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden azt mondta: az energiaszolgáltatóknak a 2002 és 2010 közötti szocialista kormányzás volt az "aranykor", éves átlagos adózott eredményük ez idő alatt a duplájára emelkedett, és az áram ára is ekkor "szabadult el".
Lukács Zoltán felidézte, hogy a Horn-kormány a szektor 1995-ös privatizációjakor 8 százalékos tőkearányos nyereséget garantált a cégeknek 1997-ig. Ezután viszont - folytatta - a nyereségük folyamatosan nőtt, úgy, hogy közben a Fidesz 1998-ban átvette a kormányzást: 2000-ben például már több mint 15 százalék volt.
Egy tanulmány ezt követően azt javasolta, hogy a kormány 2001-től ismét csökkentse 8 százalékra a garantált nyereséget, az Orbán-kormány azonban ezt nem fogadta meg - jelentette ki Lukács Zoltán, hozzátéve: az áramszolgáltatók így csaknem 23 százalékos nyereséget könyvelhettek el, és 2004-ig 58 milliárd helyett 120 milliárd forint adózás előtti eredményt értek el.
Az MSZP-s politikus szerint az energiaszolgáltatók így a Fidesz-kormánynak köszönhették a számukra extraprofitot hozó "aranykort", a baloldali többségű Országgyűlés pedig egy 2005 decemberében benyújtott jogszabályban a hatósági árazással tette lehetővé az árak leszorítását.
A Fidesz szerint az MSZP "csak ellenzékben jelenti be naponta, hogy éppen minek az áfáját csökkentené", ám amíg kormányon volt, ezzel homlokegyenest ellentétes politikát folytatott. A kormánypárt keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a Gyurcsány-Bajnai-kormányok hagyták, hogy 2002 és 2010 között a közüzemi szolgáltatók profitja megduplázódjon. A kommüniké szerint megszorító politikájukkal tönkretették a magyar családokat és veszélybe sodorták az emberek megélhetését.Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.