Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az Országgyűlés hétfőn 242 igen, 51 nem szavazattal, 34 tartózkodás mellett elfogadta az idei költségvetés harmadik módosítását.
A változtatás szerint az idei büdzsé 15 ezer 323 milliárd 816 millió forintos bevételi főösszeg mellett 16 ezer 205 milliárd 151 millió forint kiadási főösszeget tartalmaz, a hiány az eredetihez képest 40 milliárddal 881 milliárd 334,8 millió forintra emelkedik. Az uniós elszámolás szerinti hiány a GDP-hez mérten változatlan maradt.
A kiadást növeli egyebek mellett, hogy a települési önkormányzatok adósságkonszolidációjához kapcsolódó állami támogatásra 30 milliárd forintot szánnak. Az ötezer lakos feletti helyi önkormányzatok adósságának kiváltását ugyanis az állam részben úgy tervezi teljesíteni, hogy a 250 millió forintnál kisebb összegű adósságelemből átvállalandó rész visszafizetéséhez egyszeri, vissza nem térítendő (törlesztési célú) költségvetési támogatást nyújt.
A büdzsé módosítása lehetővé teszi, hogy a jogosult, de törlesztési célú támogatásban tavaly nem részesült településeknél a kormány úgy gondoskodjon a támogatásról, hogy azt a hitelezők számlájára juttatja el. Ez megegyezik a konszolidáció tavalyi gyakorlatával: ez ugyan növeli a központi alrendszer hiányát, de a törlesztési célú támogatást az önkormányzati alrendszerben bevételként számolják el, így államháztartási szinten egyenlegsemleges.
Az elfogadott módosítással egyszerűbbé válik a szabályozás: egyes kiemelt szakmai feladatok (Arany János-programok, sajátos nevelési igényű tanulók tankönyvellátása, szakiskolai felzárkóztató oktatás) esetében a nem állami intézményfenntartók augusztus 31-e helyett december 31-éig kapják a feladathoz kötött támogatást a 2012-es feltételek szerint.
Az egészségügyi feladatokat ellátó, megszűnő gazdasági társaságoktól átvállalt adósság rendezésére 9,5 milliárd forintot irányoznak elő. Ez része volt a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetek költségvetési törvényben figyelembe vett adósságának.
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumában létrejött megállapodás alapján a költségvetésből 10 milliárd forint támogatást nyújtanak a kötelező legkisebb munkabér és a garantált bérminimum emelésével összefüggő munkáltatói bér- és járulékköltségek megtérítésére. Ez a módosítás költségvetésileg egyenlegsemleges.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.