Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az Orbán-kormány döntése alapján csökken a háztartások rezsiköltsége, amire az elmúlt évtizedekben nem volt példa - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés elnöke kedden Kiskunfélegyházán.
A Fidesszel szövetséges Nemzeti Fórum elnöke hangsúlyozta: a kormány alapelve, hogy egy közösség szolgálatában dolgozó intézménynél, közműnél nem lehet csak a profitra és a nyereségre összpontosítani.
A nyereséget, amely tízmilliárdokban mérhető, nem lehet bezsebelni, hanem ennek a haszonnak egy részét vissza kell osztani azoknak, akiktől elvették - tette hozzá a politikus.
Lezsák Sándor bízik abban, hogy a mostani 10 százalékos árcsökkentést később növelni lehet, és hosszabb távon a háztartások rezsiköltsége tovább csökkenhet.
Fontosnak nevezte, hogy kellő előkészítés után a szemétszállítás díját is csökkenteni lehessen. Lezsák Sándor a város piacán aláírta a kormány rezsicsökkentő intézkedéseit támogató ívet a Fidesz-aktivisták által felállított pultnál.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Egyelőre nem tudni, milyen feladatot kap a miniszterelnök volt sajtófőnöke.
Ebben az évtizedben még nem volt olyan gyenge első félév a lakásépítésekben, mint az idei.