Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Rövid idő alatt közel öt forinttal zuhant az euró jegyzése, amely mögött egyes vélemények szerint jegybanki intervenció is állhat – írta a Napi Gazdaság.
A forintpiacon a kezdeti felívelést a profitkivétek fordították meg, majd azon szereplők a stoploss-megbízásai is lejjebb lökték az árfolyamot, akik még tegnap, az MNB-ülés hírére kezdtek euróvásárlásba – mondta a Napi Gazdaságnak Kolba Miklós, az ING Bank devizaüzletágának vezetője.
Hozzátette, erős forgalom mellett ingadozott az árfolyam, a piacon pedig olyan pletykák is szárnyra kaptak, amelyek szerint jegybanki intervenció is szerepet kaphatott a forint visszaerősödésében.
Csütörtök délelőtt alig negyedóra alatt a korábbi 302 forint feletti árfolyamról 304,48 forintig emelkedett az euró árfolyama, miután Matolcsy György MNB-elnök 11 órakor bejelentette, a jegybank többlépcsős programot indít a vállalkozások hitelezésének felpörgetésére.
Nem sokkal később a euró árfolyama erősen ingadozni kezdett, rövid ideig járt 304 forint alatt is, majd fél 12 táján ismét 304,3 forintig emelkedett, ezt követően pedig egészen 303,6 forintig csökkent. Fél 1 előtt nem sokkal azonban már a jócskán a korábbi szintek alá, a 299,3-as árfolyamig erősödött vissza a magyar fizetőeszköz az euróval szemben.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában. Személyenként változhat, hogy ki mit vár e fehérjétől: valaki feszes bőrt és örök fiatalságot, más hajerősítő hatást vagy nyugalmat remél, de a legtöbben csak fájdalommentes mozgásra vágynak. Gyógyszerészt és ortopéd szakorvost kérdeztünk.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
Az országos albérletpiacon havi szinten 1,3 százalékos, éves szinten pedig 7,3 százalékos volt a növekedés.
Előfordult már, hogy egyszer csak azt érezte, megöregedett? Könnyen lehet, hogy ez nem szubjektív élmény volt.
Ez az első eset, hogy egy észak-koreai disszidens keresetet nyújtson be a diktatúra, illetve a vezetője ellen.