Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az idei évre tervezett hiány 56 százalékát érte el az államháztartási deficit március végére – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az idei évre tervezett államháztartási hiány 56 százalékát érte el a deficit március végéig – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gyorsjelentéséből. Ez azt jelenti, hogy a 2013-ra szánt 881,3 milliárdos hiánykeretből az év első három hónapjában a kormány 493,6 milliárd forintot ért el. Hozzá kell tenni, az előirányzat kihasználtsága hónapról hónapra jobban és rosszabbul is alakulhat attól függően, hogy milyen ütemben teljesülnek az állam tervezett bevételei és kiadásai. Tavaly ugyanebben az időszakban a végül megvalósult tényleges hiányhoz képest 85,2 százalékon állt a hiány.
Az NGM ugyanakkor a 2012. és 2013. év költségvetése havi lefutásával kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy az egyes adónemeket érintő változások következtében (néhány adónemből származó bevételi előirányzat csökkent, bizonyos adónemek megszűntek, illetve módosultak, másrészt új adónemek kerültek bevezetésre) a két időszak összehasonlítása mindezen tényezők torzító hatásának kiszűrése nélkül nem lehetséges.
A gyorsjelentés szerint az államháztartás központi alrendszerének 2013. március havi hiánya 154,1 milliárd forintra teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 137,5 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 17,2 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 0,6 milliárd forintos szufficittel zártak. 2012. március hónapjában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 230,9 milliárd forint volt.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Újabb izraeli és amerikai tervek szövődtek a gázai palesztin lakosság kitelepítésére, miközben a háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos hatalmi paktuma.
A Tisza Párt elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Az új uniós költségvetés kimagaslóan sok pénzt juttatna Magyarországnak, de mivel Ukrajna is kaphat EU-támogatást, Orbán elutasítja a javaslatot.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, a fesztivál mondja le az északír zenekar koncertjét.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.