Az euróövezeti összetett BMI előzetes adatok szerint 46,5 pont volt áprilisban, ugyanannyi, mint márciusban. A szolgáltatási BMI kéthavi csúcsra, 46,6 pontra emelkedett a márciusi 46,4 pontról, míg a feldolgozóipari mutató négyhavi mélypontot jelentő 46,5 pontra csökkent a márciusi 46,8 pontról. A mutatók 50 pont feletti értékei az ágazat bővülését, az az alatti értékek annak visszaesését jelzik.Az új megrendelések almutatója egymást követő 21. hónapban volt a visszaesést jelentő 50 pontos szint alatt és immár egymást követő harmadik hónapban gyorsult a visszaesés üteme. A teljesítésre váró megrendelések állománya is már közel két éve esik.Árnyalja ugyanakkor a kedvezőtlen euróövezeti trendet, hogy a két legnagyobb tagállamban más-más dinamikát mutatott áprilisban a BMI. A francia összetett BMI 41,9 pontról 44,2 pontra javult áprilisban, míg a német összetett mutató 48,8 pontra csökkent 50,6 pontról.Chris Williamson, a Markit vezető elemzője szerint annak ellenére, hogy nem változott az összetett mutató értéke, az euróövezet gazdasági kilátásai borúsak, és a visszaesés üteme várhatóan gyorsul az elkövetkező hónapokban. A szakember szerint a BMI értékei azt jelzik, hogy a negyedik negyedévi 0,6 százalékos gazdasági visszaesés után 0,2-0,3 százalékos GDP-csökkenés volt. Az újabb, áprilisi adatok azonban ennél némileg nagyobb, 0,4 százalékos visszaesést vetítenek előre - tette hozzá.A közgazdász szerint a legnagyobb aggodalomra az ad okot, hogy tovább csökkentek a vállalkozások új megrendelései, ami további visszaesést jelez májusra.
Nem mozdult áprilisban az euróövezeti BMI
A márciusi végleges adathoz képest nem változott áprilisban az euróövezeti összetett beszerzésimenedzser-index; a szolgáltatási ágazat mutatója kis mértékben javult, a feldolgozóiparé pedig enyhén romlott - közölte a Markit piackutató kedden.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.