Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Dániában eltörlik az üdítőitalokra kivetett különadót. A dán kormány várakozási szerint az intézkedéssel az országban új munkahelyek jöhetnek létre és fellendülhet a gazdasági növekedés - közölte az Európai Alkoholmentes Italgyártók Szövetsége kedden.
A dán kormány hétfőn jelentette be, hogy az adót két lépésben szüntetik meg: 2013. július 1-jétől előbb 50 százalékra mérséklik, majd 2014. január elsejével teljesen eltörlik.
Az erről szóló közlemény szerint Dánia Európában az elsők között vetett ki különadót az üdítőitalokra, melynek mértéke az egyik legmagasabb a kontinensen. Az adót egy megállapodássorozat részeként törlik el, amelynek célja, hogy a dán gazdaságban megfelelő feltételek alakuljanak ki a gazdasági növekedés beindításához és a munkahelyteremtéshez.
Dánia tavaly eltörölte az egy évvel korábban bevezetett zsíradót is, mert az túlságosan költséges volt, és nem járult hozzá a dánok étkezési szokásainak megváltozásához – emlékeztetett a szövetség.
A szövetség főtitkára, Alain Beaumont a közleményben kifejti: "Az üdítőitalokra kivetett különadók a végüket járják, amelyeket egyre több országban törölnek el egész Európában. Bebizonyosodott, hogy az emberek nem lesznek tőlük egészségesebbek, ugyanakkor munkahelyek szűnnek meg miattuk és csökken a gazdaság teljesítménye".
A közlemény szerint az adó eltörlésével az adó miatt korábban megszűnt körülbelül ötezer munkahely nagy része újrateremthető. A dánok most Németországba és Svédországba járnak át ugyanis üdítőitalokat vásárolni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Jelentősen növelné a dohány- és nikotintermékek jövedéki adóját az Európai Bizottság, továbbá egy kalap alá vonná a hagyományos cigarettát a kevésbé káros alternatívákkal. A bevételek egy részét közvetlenül a közös költségvetésbe csatornáznák, de nem biztos, hogy a dohányzás elleni küzdelem érdekeit szolgálja az adóemelés.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.