#üdítőital

Változtatni kellene a kötelező visszaváltás rendszerén – interjú a Coca-Cola HBC magyar vezetőjével

Az új kormánytól kiszámítható gazdaságpolitikát vár el Kovács Ágnes. A Coca-Cola HBC ügyvezető igazgatójával abból az alkalomból beszélgettünk, hogy harminc éve kezdte meg működését a cég dunaharaszti gyára. A szakember arról is beszélt, valójában mennyi állami támogatást kapott a CCHBC – amely a Fidesz-kormány első stratégiai partnere volt – a gyártáshoz.






GVH: Kiktatták az árversenyt, drágábban adhatták a Kubut, a Topjoyt, az Apentát és a Nestea-t

Összebeszélhetett partnereivel a Gazdasági Versenyhivatal gyanúja szerint a Kubut, a Topjoyt, az Apentát és a Nestea-t forgalmazó hazai cég. Ennek nyomán az üdítőket mesterségesen magas áron adhatták többek között az Aldiban, a CBA-ban, a COOP-ban és a Tescóban. A hatóság eljárást indított, a napokban összehangolt rajtaütéseket hajtottak végre az érintetteknél.