EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,16 pontos csökkenéssel, 18 230,91 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,30 százalékkal gyengült.
A CIB reggeli elemzésében emlékeztet arra, hogy szerdán a legtöbb európai piac – London kivételével – zárva tartott, a tengerentúlon pedig kifejezetten izgalmas volt a kereskedési nap. A megjelent makrogazdasági adatok megerősítették, hogy a gazdaság veszít a lendületéből: a magánszektorban áprilisban a vártnál sokkal kevesebb új munkahely jött létre.
Csütörtökön több makrogazdasági adatot is közzétesznek a tengerentúlon, a figyelem középpontjában azonban az EKB kamatmeghatározó ülése áll majd. A piaci konszenzus szerint a közös európai jegybank a romló növekedési kilátások és a jelentősen csökkenő infláció miatt 25 bázisponttal, 0,5 százalékra mérsékli irányadó kamatát. A CIB elemzői hozzáfűzik, hogy Magyarországon az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) államkötvény-aukciói tarthatnak számot nagyobb érdeklődésre.
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője szerint a keddi emelkedés után korrigálhat a BUX csütörtökön délelőtt, és kis mínuszban nyithat. Ő is kiemelte, hogy délután az EKB kamatdöntése lehet piacmozgató, emellett pedig az Egyesült Államokból is érkeznek piacmozgató munkaerő-piaci adatok.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 361,99 pontos, 2,02 százalékos emelkedéssel, 18 286,07 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 14,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 320 forinttal, 2,02 százalékkal 16 140 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 180 forinttal, 3,95 százalékkal 4736 forintra nőtt, forgalmuk 8,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,20 százalékkal 420 forintra emelkedett, forgalma 1,7 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 0,45 százalékkal 33 750 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Átvette a főváros rendőrsége fölött az ellenőrzést, és a washingtoni Nemzeti Gárda katonáit küldte az utcára Donald Trump, akinek mindezt lehetővé teszik a törvények. És az is igaz, hogy Washingtonban súlyos probléma a bűnözés, a lépés mégis az elnöki erőfitogtatás újabb példája.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
A hír hallatán Szijjártó Péter felháborodott.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.