Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Kínában a vártnál némileg magasabb, 2,4 százalékos volt az éves infláció áprilisban a márciusi 2,1 százalékot követően, míg a termelői árak 14 hónapja folyamatosan csökkennek - jelentette az országos statisztikai hivatal csütörtökön.
Az elemzők áprilisra 2,3 százalékos inflációt jeleztek előre. Márciushoz képest a fogyasztói árak 0,2 százalékos emelkedést mutattak. A vártnál nagyobb drágulást elsősorban a zöldségek árának nem várt emelkedése okozta, amit a szokatlan hideggel és a kevés csapadékkal magyarázott közleményében a hivatal.
Az év negyedik hónapjában fogyasztói kosár csaknem egyharmadát kitevő élelmiszerek ára 4 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest. Ezen belül a zöldségekért 5,9 százalékkal kellett többet fizetni. Ezzel egy időben a termelői árindex a vártnál nagyobb mértékben - 2,6 százalékkal - csökkent a tavalyi év áprilisához képest. A 14 hónapja legmeredekebb csökkenés a továbbra is gyenge piaci keresletet jelzi.
Elemzők felhívják a figyelmet arra, hogy a gazdaságösztönző központi intézkedésekkel egyebek között gyorsulna az infláció, és megnőnének az ingatlanpiaci kockázatok. A jelek szerint a központi vezetés várhatóan fiskális eszközökkel igyekszik elérni például az infrastrukturális beruházások bővülését, és adócsökkentésre készül - vélik szakértők.
A kínai gazdaság az idei év első negyedében 7,7 százalékos növekedést mutatott, az előző negyedév 7,9 százalékos bővülésével szemben.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?