szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,27 pontos emelkedéssel, 19 245,59 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,32 százalékkal erősödött.

Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház elemzője szerint kiváró hangulat, vegyes irányú kereskedés várható. Mivel a londoni és az amerikai piacok zárva tartanak, emiatt alacsony lehet a forgalom a magyar tőzsdén. Makrogazdasági adatok sem befolyásolják a piacot, így izgalmaktól mentes nap lehet a hétfő - mondta. Hozzátette, hogy az ázsiai kereskedésben nem volt rózsás a hangulat, a japán börze például jókora eséssel zárt.

Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szintén kiemelte, hogy a londoni és az amerikai ünnepnapok miatt igazából csak kedden kezdődik ez a hét. A magyar tőzsde a múlt héten ugyan elvált a nemzetközi piacok esésétől, hétfőn azonban a külföldi befektetők távolmaradása miatt mérsékelt gyengülés várható nulla közeli nyitást követően - fejtette ki.

A BUX 196,10 pontos, 1,03 százalékos emelkedéssel, 19 183,32 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények közül egyedül a Mol esett az előző napi záráshoz képest.

A Mol ára 90 forinttal, 0,54 százalékkal 16 480 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP 67 forinttal, 1,32 százalékkal 5125 forintra erősödött, forgalma 4,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,97 százalékkal 362 forintra nőtt, forgalma 364,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 1000 forinttal, 2,87 százalékkal 35 900 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 247,0 millió forintos forgalom mellett 70 forinttal, 0,35 százalékkal 20 040 forintra nőtt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!