Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 74,44 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 19 130,96 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint vegyes volt a hangulat, a közepesnél kicsit alacsonyabb forgalom mellett külön utakat jártak be a blue chipek. A Mol 2 százalék pluszban tudott zárni, az OTP pedig 1 százalék körüli mínuszban. A bankpapír esetében folytatódott az előző napi lejtmenet, nem csinált új napi minimumot, mégis napi alján zárt.
A külföldi piacok nullában vannak, onnan nem nagyon kapott indikációt a magyar börze.
Csendesebb nap volt, nem volt egységes irány, valószínűleg a héten megjelenő makroadatokat várja a piac, amelyek hangulathatározóak lehetnek – mondta az üzletkötő.
A Mol 335 forinttal, 2,06 százalékkal 16 565 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 39 forinttal, 0,80 százalékkal 4821 forintra csökkent, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,28 százalékkal 355 forintra esett, forgalma 548,7 millió forint volt.
A Richter 185 forinttal, 0,52 százalékkal 35 665 forintra gyengült, forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 192,1 millió forintos forgalom mellett 285 forinttal, 1,40 százalékkal 20 685 forintra nőtt.
A BUMIX 1046,39 ponton zárt kedden, ez 22,49 pontos, 2,20 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?