Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az áprilisban előre jelzett 0,7 százalékról 0,6 százalékra rontotta a szlovák gazdaság idei évre várható fejlődési ütemét a Szlovák Nemzeti Bank kedden nyilvánosságra hozott középtávú előrejelzésében.
A most közölt 0,6 százalékos érték megegyezik azzal, amit a napokban tett közzé a Nemzetközi Valutaalap, de magasabb, mint a pénzügyminisztérium 0,5 százalékra csökkentett előrejelzése, amelyet kedden a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági lap szellőztetett meg.
A központi bank szerint a korábbinál visszafogottabb várakozások főként az exportkereslet várható gyengülésével függenek össze.
A Szlovák Nemzeti Bank (NBS) kedden az ideinél jelentősebb mértékben, 0,5 százalékponttal módosította a 2014-es illetve a 2015-ös évre vonatkozó előrejelzéseit is. A központi bank aktuális várakozásai szerint a szlovák gazdaság 2014-ben 2,3 2015-ben pedig 3,3 százalékkal nő majd. Az NBS szerint a jövő évre és a 2015-re vonatkozó előrejelzést a kormányzati kiadások várható visszafogása, a gyengülő hazai és exportkereslet miatt kellett módosítani.
A szlovák központi bank középtávú előrejelzésében az infláció alakulásának várható mértékén is változtatott. Az NBS aktuális adatai szerint idén 1,7 százalékon alakul az infláció mértéke, ez 0,2 százalékponttal alacsonyabb érték, mint az előző negyedévben közölt adat. 2014-ben 1,6 százalékos árdrágulással számol az NBS.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.