Gázáremelés lesz az új megszorításból Bajnaiék szerint

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM Szövetség társelnöke az új megszorításról szóló mai bejelentésre reagált. Szerinte azért nem nő a gazdaság, azért nincsenek beruházások, azért nem jönnek létre valódi új munkahelyek, mert a kormányzat kiszámíthatatlanul kapkod.

  • hvg.hu
Gázáremelés lesz az új megszorításból Bajnaiék szerint

Ahogy az várható volt, Varga Mihály elődje, Matolcsy György kiszámíthatatlan és kudarcos gazdaságpolitikáját viszi tovább - írta közleményben Szigetvári Viktor, az Együtt-PM Szövetség társelnöke.

Egy héttel ezelőtt még arról beszélt, hogy az idei költségvetés adatai rendben vannak, ma pedig kétszázmilliárdos megszorító csomagot jelentett be - írta Szigetvári a gazdasági miniszter hétfői bejelentésére reagálva.

A telefonadót és a kamatadót másfélszeresére, a készpénzfelvétel illetékét duplájára készül emelni a kormány. A tranzakciós adót a bankok eddig is áthárították, most is ezt fogják tenni. Drágábban veszünk majd ki pénzt az automatából, megtakarításaik után az emberek kevesebb kamatot kapnak majd. Drágább lesz a telefonálás és az sms-küldés. A bányajáradék emelésével drágább lesz a hazai földgáz kitermelése, ami előbb-utóbb gázáremeléshez fog vezetni - írta Szigetvári.

Senkinek se legyenek illúziói: a szolgáltatók a mostani adóemeléseket is át fogják hárítani ügyfeleikre. Az Orbán-Simicska rezsim - hiába hangoztatja naponta, hogy az emberek pártján áll - saját hozzánemértésének árát a magyar családokkal fizetteti meg.
Azért nem nő a gazdaság, azért nincsenek beruházások, azért nem jönnek létre valódi új munkahelyek, mert a kormányzat kiszámíthatatlanul kapkod - írta az Együtt-PM társelnöke.

A Fidesz nevében Hoppál Péter szóvivő a fentiekre úgy reagált: a baloldal már megint homlokegyenest mást mond, mint amit kormányzása alatt tett. A Gyurcsány-Bajnai-kormányok mindvégig az emberekkel fizettették meg saját alkalmatlanságuknak árát. 2002 és 2010 között megszorítások sorozatát hárították a magyar családokra. A szocialistáknak a semmitmondó javaslatok helyett vérátömlesztést kellene csinálniuk, ehelyett azt látjuk, hogy ugyanazok vannak együtt és alkudoznak egymással, akik egyszer már tönkretették az országot - írta.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.