Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Magyar és cseh mintára szeretné becsalogatni a külföldi filmstábokat a szlovák kulturális minisztérium, ezért tervezetet készített elő az audiovizuális alapról szóló törvény módosítására közölte a Napi Gazdaság.
A tervezetnek az adott kezdőlökést, hogy a Solar Enterprise társaság bejelentette, 2016-ig Pozsony egyik külvárosában, a Duna jobb partján fekvő Horvátjárfaluban filmstúdiót épít fel – írta a Napi Gazdaság.
A módosító javaslat lényege, hogy azok a filmes cégek, amelyek szlovákiai kiszolgáló cégek és szakemberek alkalmazásával kétmillió eurót meghaladó összeget ruháznak be filmjük szlovákiai forgatásába, a felvételek realizálását követően igényelhetik a jogos gyártási költségek 20 százalékának visszatérítését.
Szlovákia ezzel Magyarország és Csehország filmtörvényéhez hasonlóan kíván eljárni, az egyszerűbb adminisztrációval, illetve a meghatározott maximális költséghatár eltörlésével még attraktívabb feltételeket teremtve – tette hozzá a lap.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
A játékost 2021-ben egy Eb-meccsen újra kellett éleszteni.