Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A konjunktúra lassulására rendezkedik be a kínai kormány. A világ második legnagyobb nemzetgazdaságának növekedési üteme idén 7 százalékra, vagy akár alacsonyabbra is csökkenhet – mondta pénteken a Hszinhua hírügynökséggel a Washingtonban folyó kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalásokon Lou Csi-vej kínai pénzügyminiszter. A kínai kormány eddig 7,5 százalékos GDP-növekedéssel számolt erre az évre, 23 éve a legalacsonyabbal.
A második félévi GDP-növekedés hivatalos statisztikáját hétfőn teszik közzé Kínában. Elemzők 7,5 százalékos éves GDP-növekedési ütemre számítanak a második negyedévre vonatkozóan az első negyedévi 7,7 százalék után. Ahhoz, hogy az idei teljes évi GDP-növekedés 7 százalék legyen, az év második felében elméletileg éves szinten 6 százalékra kellene csökkennie a növekedési ütemnek.
Néhány évvel ezelőtt ilyen "alacsony" növekedési kilátásokkal szembesülve a kormány még ösztönző intézkedésekkel igyekezett lendületbe hozni a gazdaságot. Hszi Csin-ping államfő és Li Ko-csiang miniszterelnök irányítása alatt azonban az új gazdaságpolitika úgy tűnik, már alacsonyabb növekedési ütemmel is beéri.
Ezt támasztja alá Lou Csi-vej washingtoni nyilatkozata is, amely szerint "bár nem okozna gondot az idei növekedési cél elérése, de egy 7, vagy akár egy 6,5 százalékos növekedési ütem sem jelentene problémát".
A kínai gazdaságpolitika fő célja az exportfüggőség enyhítése és az árnyék-bankrendszer felszámolása lett. A kínai vállalatoknak és önkormányzatoknak számos olyan hitelfelvételi lehetőség áll rendelkezésére, ami nem jelentkezik a kereskedelmi bankok könyveiben. Az árnyék-hitelezési rendszer mostanra a gazdaság egyik legveszélyesebb kockázati tényezőjévé nőtte ki magát Kínában.
Az új vezetők teljesen más elveket vallanak mint az elődeik. Megengedőbbek a lassabb növekedési ütemmel szemben és kevésbé tűnnek hajlamosnak olyan "jól bevált trükkök" alkalmazására a növekedés fellendítése érdekében, mint amilyen a monetáris lazítás és az infrastrukturális beruházások, mivel ezeknek számos hátulütőjére derült már fény - mutatott rá Jao Vei, a Societe Generale közgazdásza.
A kínai GDP-növekedés oly mértékű lassulása, mint amit a Washingtonban tartózkodó pénzügyminiszter is jelzett, el nem hanyagolható hatással lenne az egész világgazdaságra az ausztráliai nyersanyagtermeléstől kezdve egészen a luxusjavak forgalmazásáig. Az IMF is a feltörekvő térségekben várható lassuló növekedési ütemmel indokolta, hogy ezen a héten az év eleji 3,3 százalékról 3,1 százalékra csökkentette 2013-as világgazdasági növekedési előrejelzését.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe a Fehér Házban.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.