szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,62 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 18 633,17 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgató-helyettese elmondta: az OTP csütörtökön is erősödött, a tőzsdén továbbra is a bank papírjai vannak a figyelem középpontjában. A jelek szerint a piac az újabb devizahiteles mentőcsomaggal kapcsolatos, a bankok számára legrosszabb forgatókönyvet "kiárazza", és a szakértő úgy látja: van még tere az emelkedésnek.

A Mol szintén erősödni tudott csütörtökön, a korábbi kedvezőtlen hangulat után a befektetők bizakodóbbak a szakember szerint, a Richternél pedig a papír viszonylag jelentős forgalmát emelte ki.

A Mol 115 forinttal, 0,70 százalékkal 16 450 forintra erősödött, 562,3 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 95 forinttal, 2,14 százalékkal 4540 forintra nőtt, forgalmuk 10,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,32 százalékkal 315 forintra emelkedett, forgalma 224,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 39 forinttal, 1,07 százalékkal 3606 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 236,0 millió forintos forgalom mellett 315 forinttal, 1,43 százalékkal 21 680 forintra esett.

A BUMIX 1022,77 ponton zárt csütörtökön, ez 1,28 pontos, 0,12 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!