Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Egy egészséges nemzetgazdasághoz egészséges bankokra van szükség – mondta Karl Sevelda, a Raiffeisen Bank International (RBI) vezérigazgatója hétfőn egy osztrák lapnak. Sevelda a Wirtschaftsblattnak adott interjúban úgy fogalmazott, reményei szerint a magyar kormány belátja, hogy "egy egészséges nemzetgazdasághoz egészséges bankokra van szükség".
A bankok "nem lehetnek az ország fejőstehenei" – fogalmazott a Raiffeisen közép- és kelet-európai csoportjának néhány hete kinevezett új vezetője.
"Meg akarjuk őrizni magyarországi jelenlétünket, de amikor azt hallom, hogy folyamatosan olyan intézkedéseken dolgoznak, amelyekkel megkopasztják a bankokat, akkor minden Magyarországon működő banknak fontolóra kell vennie dolgokat" – mondta.
Sevelda szavai szerint a Raiffeisen Magyarországon az elmúlt években több veszteséget könyvelt el, mint amennyit összesen keresett. A bank saját korábbi becslését, amely szerint 2014-ben nyereséges lesz a magyar leányvállalat, "nehéz lesz teljesíteni", ha mindaz megvalósul, "amiről szó van" – mondta a lap kérdésére.
A stratégiájukról szólva kijelentette, hogy az RBI stabilizálni akarja az üzletmenetét Magyarországon, és lépéseit attól teszi függővé, hogy az állam milyen intézkedéseket hoz.
Heinz Wiedner, a magyarországi Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója pénteken a Reutersnek nyilatkozva azt mondta, hogy a magyarországi bankok kritikus helyzetben vannak, és nem engedhetnek meg maguknak további veszteségeket a kormány tervezett devizahitel-kivezetési programja miatt.
A Wirtschaftsblattnak adott terjedelmes interjúban Sevelda megerősítette, hogy elképzelhetőnek tartja a tőkeemelést és egy partner bevonásának lehetőségét is az RBI-nél. Hozzátette, hogy inkább "pénzügyi befektetőre" és nem stratégiai befektetőre gondol. "Ez nem jeleni azt, hogy menyasszonyt keresünk" – jegyezte meg.
Sevelda kitérő választ adott arra, hogy az RBI végrehajthat-e tőkeemelést még ebben az évben, illetve visszafizeti-e az osztrák államnak a nem fizető részjegyek formájában a pénzügyi válság csúcsán kapott segítségnyújtást. Az 1,75 milliárd eurós tőkére idén 8, jövőre 8,5 százalékos kamatot fizet a bank az osztrák államnak.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.