Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A ciprusi elnök szerint "pisztolyt nyomtak a fejükhöz" annak érdekében, hogy fogadják el a bankbetétek megadóztatását. Nikosz Anasztasziadesz egy bizottsági meghallgatáson elmondta, hogy az EU-nak már kész tervei voltak, annak ellenére, hogy ezt a megoldást korábban még nem tesztelték.
Pisztolyt nyomtak a fejünkhöz annak érdekében, hogy elfogadjuk a bankbetétek megvágását – nyilatkozta Nikosz Anasztasziadesz ciprusi elnök egy bizottsági meghallgatáson. A megosztott szigetország uniós felének elnöke egy bizottsági meghallgatáson elmondta, hogy az EU-nak már kész tervei voltak, annak ellenére, hogy ezt a megoldást korábban még nem tesztelték. Ciprusnak márciusban kellett uniós mentőcsomagért folyamodnia, melynek egyik uniós feltétele ugyanakkor a 100 ezer euró feletti bankbetétek egyszeri megadóztatása volt.
A ciprusi elnöke szerint az eurócsoport tagjai meg akarták őt fosztani attól a jogától, hogy visszatérjen Ciprusra, hogy megbeszélje a feltételeket a politikai vezetőkkel, szakértőkkel, és hogy egyeztessen a Moszkvából visszatérő pénzügyminiszterével. Anasztasziadesz elmondta, hogy ő felvázolta az európai vezetők előtt azt, hogy Ciprus gazdaságát az 1974-es török invázió bedöntötte, az ország gazdasága a történelmi okokból és földrajzi elhelyezkedéséből kifolyólag nem tud versenyelőnyt szerezni a termelő ágazatokban, a turizmus, hajózás és szolgáltatóipar az, amelyből építkezni tudnak. Ha bármelyik szektorral probléma van, akkor azt az uniós partnerekkel egyetértésben kell megoldaniuk és nem extrém javaslatokhoz folyamodni.
A ciprusi elnök kiemelte, hogy az akkori találkozón ő elmondta, hogy nem volt fair Ciprusnak aránytalanul nagy terhet vállalnia a mentőcsomagból. Anasztasziadesz emellett hangsúlyozta, hogy Ausztria, Németország, Finnország , Hollandia és Szlovákia teljesen egyetértett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által benyújtott feltételekkel, míg Görögország próbált Ciprusnak segíteni, bár maga is nehéz helyzetben volt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.