Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A nemzetgazdasági beruházások volumene 2013 második negyedévében 4,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Az építési beruházások 5,8, a gép- és berendezésberuházások 2,4 százalékkal bővültek - írta közleményében a KSH.
A KSH szerint a beruházások gyarapodását elsősorban a nagy súlyt képviselő szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág 13,2 százalékos növekedése okozta, aminek nagyobb részét az alsóbbrendű útvonalak, egyéb útépítések és autópálya építések jelentették. Ezenkívül az ágazatban jelentős járműbeszerzés is történt.
2013 első félévében 1659 milliárd forintot költöttek beruházásra, összehasonlító áron 1,2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az idén az első negyedévben a beruházások volumene 8,7 százalékkal esett vissza 2012 azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint 3,8 százalék volt a csökkenés.
Tavaly a második negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumenindexe 4 százalékkal csökkent éves bázison, 2012 egészében a visszaesés 5,2 százalék volt.
A KSH jelentése szerint számottevően, 79,3 százalékkal emelkedett a beruházási volumen a víz- és hulladékgazdálkodás területén, a víztisztítási és csatornázási projektek eredményeképpen.
A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás ágban a beruházási teljesítmény jelentős, 48,8 százalékos bővüléséhez továbbra is az árvízvédekezéssel kapcsolatos nagyprojektek, egyéb középületek felújítása és a katasztrófavédelmi fejlesztések járultak hozzá.
A kisebb súlyt képviselő nemzetgazdasági ágak közül a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás 80,2 százalékos növekedése a szállodák épületei felújításának és bővítésének köszönhető. Jelentősen, 55,6 százalékkal nőttek a beruházások a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység és 30,7 százalékkal az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység ágakban, ami egyedi nagy beruházások eredménye.
A több mint egynegyed súlyt képviselő feldolgozóipar beruházásai a negyedévben 0,5 százalékkal maradtak el 2012 második negyedévitől. Az első negyedévben kezdődött mérséklődés közel három évig tartó volumenbővülés után következett be. Csökkenést a feldolgozóipari alágak felénél regisztráltak.
A nagyobb súlyt képviselő ágazatok közül jelentősen visszaestek a beruházások a gyógyszeriparban és a járműgyártásban, ugyanakkor nőttek a beruházások a gumi, műanyag, nem fém ásványi termék, illetve a gép, gépi berendezések gyártása területén.
Jelentősen, 24,8 százalékkal visszaestek a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás nemzetgazdasági ág beruházásai. A lakásépítések visszaesésének következtében az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene 8,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
Továbbra is elmaradtak az oktatás (5,3 százalék) és humán-egészségügyi, szociális ellátás nemzetgazdasági ágak (6,8 százalék) beruházásai az előző év azonos időszakitól. Az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint 2013 második negyedévében a beruházások lényegében stagnáltak.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.