Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A napraforgót Vas megyében 250 hektárnyi területen vágták le, az eddigi termésátlag hektáronként 2,1 tonna volt, pedig a szokásos mennyiség 2,3-2,4 tonna. A kukoricatermés is gyenge lett idén.
Az előzetes becslések alapján az idén kevesebb napraforgó és kukorica terem Vas megyében, mint az elmúlt években. A kukorica termésátlaga várhatóan 5-5,2 tonna lesz hektáronként, a napraforgóé pedig még a 2 tonnát sem éri el - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának mezőgazdasági főfelügyelője.
Lukács Zoltán elmondta: a napraforgót 250 hektárnyi területen vágták le, az eddigi termésátlag hektáronként 2,1 tonna volt. Az időjárástól függően valószínűleg a hét második felében tudják folytatni a napraforgó betakarítását, de a becslések szerint a 7 ezer hektárt meghaladó területen a gazdáknak alacsonyabb hozamra kell számítaniuk.
Kukoricát összesen 33 ezer hektáron termeltek Vas megyében. A jelenlegi felmérések szerint 1,3 ezer hektáron már "leszecskázták" a növényt, mert a várható termés nem mutatkozott olyannak, hogy érdemes lett volna tovább várni. A növényt szárastól, csövestől apróra vágták, összepréselték és a gazdáktól kapott információk szerint ausztriai hőerőműbe szállították.
Vas megyében az elmúlt években a kukorica hektáronkénti 7 tonna átlaghozama közepes eredménynek számított, napraforgóból pedig hektáronként 2,3-2,4 tonna volt a megyei átlag.
A mezőgazdasági főfelügyelő beszélt arról is, hogy a nyári időszak utolsó dekádjáig gyakorlatilag alig esett csapadék a megyében, ezért - az elmúlt évhez hasonlóan - a szárazság idén is a gondokat okozott. A gazdák közül sokan "porba" vetették el a repcét, akik viszont kivártak, a jelenlegi esőzések után kedvezőbb időszakban, jobb feltételekkel végezhetik el az őszi vetést - fűzte hozzá.
A kalászosok vetése még nem kezdődött el, az őszi mezőgazdasági munkákat pedig megnehezítette a kiszáradt talaj. Ha az elkövetkező napokban - a prognózisnak megfelelően - átlagosan 50-80 milliméter csapadék esik, a földeken előkészítik a magágyat az őszi vetésekhez és megkezdődhet az őszi mélyszántás is - ismertette Lukács Zoltán.
A falugazdászoktól kapott információk alapján a káposztarepce vetésterülete mintegy 20 600 hektár lesz Vas megyében. A repce közel felét már elvetették, a vetési szándék szerint közel 7 ezer hektáron őszi árpamag kerül a földbe, az őszi búzát 40 ezer hektáron, a rozst 700 hektáron, a tritikálét pedig 4 ezer hektáron vetik el.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.