Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe gyakorlatilag stagnált, a BUX 14,26 pontos, 0,08 százalékos emelkedéssel, 18 468,92 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak az előző napi záráshoz képest.
Králik István, a KBC Securities üzletkötője elmondta: átlagon felüli volt a forgalom csütörtökön a tőzsdén. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán közölte, hogy nem csökkenti a likviditásnövelő kötvényvásárlási program havi 85 milliárd dolláros keretösszegét, ami kedvezően hatott a piacokra. A nap elején Magyarországra is átgyűrűzött az optimizmus, de napközben már látszott, hogy ez nem lesz hosszú távú, elfogyott a lendület.
A szakértő szerint a magyar piac korábban is visszafogottan reagált az amerikai hírekre, de általában az európai tőzsdéken sem volt erőteljes az emelkedés csütörtökön.
A hazai börzén az OTP lendületesen kezdett, de a nap végére valamennyit vesztett értékéből. A többi papírnál nem volt jelentősebb árfolyammozgás - mondta a szakember.
A Mol 100 forinttal, 0,62 százalékkal 16 300 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,23 százalékkal 4405 forintra csökkent, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,32 százalékkal 318 forintra nőtt, forgalma 268,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 14 forinttal, 0,38 százalékkal 3651 forintra esett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 278,9 millió forintos forgalom mellett 45 forinttal, 0,21 százalékkal 21 795 forintra emelkedett.
A BUMIX 1012,05 ponton zárt csütörtökön, ez 3,95 pontos, 0,39 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.