Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32,86 pontos csökkenéssel, 18 680,68 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,18 százalékos gyengülés.
Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője szerint az amerikai költségvetési vita alakulása határozza meg a szerdai kereskedést is. A megállapodás egyre sürgetőbb, ha sikerült tető alá hozni, az kedvezően hat az árfolyamokra, amíg azonban húzódik a megoldás, addig negatív irányba mozdulhatnak az indexek – mondta a szerdai kereskedés nyitása előtt.
Sőre Balázs szerint az OTP fontos szintet vitt át 4300 forintnál, és ha 4500 forint fölé erősödik, akkor további pluszokra lehet számítani. A Magyar Telekom árfolyamánál kedden nem folytatódott a lejtmenet, és bár továbbra is 300 forint alatt van az árfolyama, a szerdai kereskedésben e fölé erősödhet a papír.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 162,67 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel, 18 713,54 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 70 forinttal, 0,46 százalékkal 15 270 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 81 forinttal, 1,90 százalékkal 4346 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.