szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az évi 3 millió forint alatti bruttó jövedelmekből kevesebb marad idén, mint 2010-ben, a fölött viszont minél többet keres valaki, annál több marad most a zsebében ugyanakkora bruttó fizetésből, mint három évvel ezelőtt – derül ki az Adózóna cikkéből.

Dudás Szabolcs

Hogyan befolyásolta a nettó kereseteket pusztán az adó-, illetve járulékrendszer változása nem számolva a családi adókedvezménnyel? – ezt vizsgálta Hanti Erzsébet, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) szakértője.

Egy közepes méretű pesti lakás árának megfelelő összeggel (10-14 millió forinttal) maradt több – családi adókedvezmény nélkül – az új adó- és járulékrendszer révén három év alatt azoknak a felső vezetőknek a zsebében, akik havi bruttó 2-2,5 millió forintot keresnek, anélkül, hogy egy fillérrel is emelkedett volna a fizetésük – olvasható az Adózóna cikkében.

Eközben összesen 290 ezer forintot vett el az adójóváírás eltörlése, valamint az egyéni járulékterhek emelkedése azoktól, akik ez idő alatt mindvégig havi bruttó 100 ezer forintot kerestek.

A számításokból kiderül: az évi 3 millió forint alatti bruttó jövedelmekből kevesebb marad idén, mint 2010-ben, a fölött viszont minél többet keres valaki, annál több marad most a zsebében ugyanakkora bruttó fizetésből, mint három évvel ezelőtt.

A teljes cikket olvassa el az Adózónán!

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!