Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 38,40 pontos, 0,21 százalékos emelkedéssel, 18 546,47 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Králik István, a KBC üzletkötője szerint csütörtökön az átlagosnál alacsonyabb volt a forgalom a BÉT-en, mivel az amerikai piacok hálaadás napja miatt zárva tartanak. Stagnáló árfolyamok mellett folyt a kereskedés, és bár voltak céghírek, ezek nem befolyásolták a kereskedést.
Az MSCI-átsúlyozás miatti átrendeződések már kedden, szerdán lezajlottak a Richter és a Magyar Telekom piacán, csütörtökön inkább az iránykeresés volt jellemző a nagyobb papíroknál – tette hozzá.
Stefán Krisztián, a Raiffeisen Bank üzletkötője is az alacsony forgalmat emelte ki, amely mellett az OTP jelentősen, csaknem 2 százalékkal tudott emelkedni. Kifejtette, hogy a Mol napi mélypontja 13 565 forint volt, amiről azonban visszakorrigált.
A szakértő azt mondta: a BÉT az európai piacokkal összhangban teljesített, az európai börzék szintén kis pluszban vannak.
A Mol 145 forinttal, 1,04 százalékkal 13 795 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 84 forinttal, 1,92 százalékkal 4454 forintra erősödött, forgalmuk 1,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott 285 forintot ért, forgalma 579,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 21 forinttal, 0,47 százalékkal 4405 forintra esett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 449,8 millió forintos forgalom mellett 195 forinttal, 0,71 százalékkal 27 700 forintra drágult.
A BUMIX 1230,23 ponton zárt csütörtökön, ez 0,22 pontos, 0,02 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?