Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Augusztusban a tekintélyes Science tudományos magazin egy tanulmányban bemutatta, hogy maga a szegénység korlátozza azon lehetőségünket, hogy pénzügyi döntéseket hozzunk, megválasszuk az iskolát, és egyáltalán, az egész életünket meghatározó elhatározásokra jussunk. A szegénység kikerülhetetlenségének érzése egyeseket teljesen megfoszt attól, hogy hosszabb időre tervezzenek, mivel azon célok hihetetlenül valószínűtlennek tűnnek, és a rövid távú célok mindent felülírnak. A szegénység pszichológiája talán pont azoknak a legirracionálisabb, akik nincsenek olyan helyzetben, így elképzelhető, hogy pont az az igazán racionális, amit a szegények tesznek.
Augusztusban a tekintélyes Science tudományos magazin egy tanulmányban bemutatta, hogy maga a szegénység korlátozza azon lehetőségünket, hogy pénzügyi döntéseket hozzunk, megválasszuk az iskolát, és egyáltalán, az egész életünket meghatározó elhatározásokra jussunk. A szegénység kikerülhetetlenségének érzése egyeseket teljesen megfoszt attól, hogy hosszabb időre tervezzenek, mivel azon célok hihetetlenül valószínűtlennek tűnnek, és a rövid távú célok mindent felülírnak – írja a The Atlantic amerikai magazin internetes oldala.
Mindezen gondolatmenet illusztrálására érkezett egy kiváló komment a Gawker oldalára. A kommentelő, aki maga is szegénységben él, hozzászólásában kifejti, hogy sok rossz pénzügyi döntést hoz, ám egyik sem érdekes a hosszú távot tekintve. "Soha nem leszek nem szegény, így mit érdekel az, ha valamiért másfelet fizetek az egy helyett?" – tette fel a jogos kérdést a hozzászóló. A szegénység a hosszú távú tervezés lehetőségét az ember agyában teljesen kiradírozza. A kommentelő szerint azért nem terveznek a szegények hosszú távra, mert akkor "megszakadna a szívük". Jobb nem reménykedni és elvenni azt, amit meglátsz – utalt ezzel az esetleges, kívülről talán rossznak tűnő pénzügyi döntésre.
A szegénység pszichológiája talán pont azoknak a legirracionálisabb, akik nincsenek olyan helyzetben, így elképzelhető, hogy pont az az igazán racionális, amit a szegények tesznek – szól a lap következtetése, mellyel jobb megvilágításba kerülhet az, hogy amit a racionálisnak tartott, jómódúbb emberek a szegények irracionális viselkedésének, rossz döntéseinek vélnek, az nem biztos, hogy a másik oldalról is teljesen úgy néz ki.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.